Miből barkácsolhatunk ültetőedényt szamócáinknak
SZAMÓCA a "szívem csücske" nem csak azért, mert kiskertész tanodánknak a névadója, nem csak azért, mert a gyerekkel kertészkedés alapnövénye, nem csak azért, mert könnyű termeszteni, hanem, azért is, mert egyszerűen finom.
Mikor 2013 májusában elültettük az első szamócáinkat a Szamóca Kiskertész Tanoda részére kijelölt helyre a Füvészkertben, akkor összegyűjtöttem sok-sok ötletet, hogy a hagyományos ágyáson kívül, mibe is lehet szamócát nevelni, szüretelni. Azóta ezeket az ötleteket megvalósítottuk, kipróbáltuk, és teljes biztonsággal állíthatom, hogy szamócát szinte bármiben lehet nevelni, szüretelni.
Most nem termesztési tanácsokat szeretnék osztogatni, csak pár ötletet szedtem össze, hogy hol is termeszthetünk szamócát. Az már nem kérdés, hogy bármilyen kis helyen lehet szamócát nevelgetni és mi több, szüretelni is, ezért a klasszikus balkonládás és kaspós változatok mellett pár érdekes lehetőséget szeretnék bemutatni.
Azt is tudjuk, hogy lehet fentről lefele lógatni, függeszteni, lentről felfele futtatni, hengerbe, piramisba vagyis bármilyen elképzelhető alakzatba ültetni, ha napot, vizet, tápanyagot kap, akkor bőséggel ellát gyümölccsel, térbeli elhelyezkedésétől függetlenül.
Lehet kapni szamócatermesztő készleteket is, a zsebes agyagcseréptől a lyukacsos műanyag zsákon át, a lyukacsos faépítményig, de saját magunk is barkácsolhatunk, szinte bármiből.
Ültethetjük a ház falára, a fészer ajtajára, kerítésre, kerítésbe, csatornára... Az újrahasznosítható tárgyak közt is nézzünk szét, mikor szamócáinknak ültetőedényt keresünk. Szóba jöhet a konzerv doboz, a műanyag vödör, a raklap,ikeás cipőtároló, és még a használt gumiabroncs is.
Nálunk apa lelkes házi sörfőző. Erjesztő vödreit néha lecseréli, így szép nagy fehér műanyag vödröket örököltünk, melyekbe természetesen szamócát ültettünk. Oldalára lyukat vágtunk (ez elég nehéz feladat volt), feltöltöttük földdel és kivülről beültettük a palántákat. Hogy ne szóródjonki a föld a lyukaknál, mi mohával tömködtük be. Ezekbe a vödrökbe sikerült folyton termő szamóca palántákat ültetni, így még november elején is volt pár szem szüretelni való, de ez csakis a jó időjárásnak köszönhető.
Ha kinőtted a gumicsizmádat, akkor ne is keresd tovább, hogy mibe ültethetnéd kedvenc növényedet. Ha már lyukas, az még jobb. Ha sikerült megkímélt állapotban kinőni, akkor ültetés előtt ki kell lyukasztani. Ne a talpát próbáld kilyukasztani. Szinte lehetetlen vállalkozás a vastag gumiréteget átfúrni, de a felső részét (kb ott ahol a kislábujjad lakott benne) akár egy hegyes ollóval is kifúrhatod. Töltsd meg földdel a csizmádat, és mehet is bele a palánta. Csak ne feledd el locsolni!
A beültetett ikeás cipőtároló a nádszövettel borított kerítésünket lényegesen feldobta, főleg hogy egyből kettőt is kiakasztottunk. Ez is nagyon jól működik, lehet belőle szüretelni és biztos egy teraszon is megállná a helyét. Kényes pontja a locsolás. Az első telet csak a legfelső szinten lakó szamócák vészelték át, és sajnos nem a fagy miatt pusztultak ki, hanem egyszerűen kiszáradtak. A legfelső szint megakadályozza, hogy az alsók is vízhez jussanak, főleg ha kevés a csapadék. Ez locsolással természetesen kivédhető. Télen is meleg napos időben ajánlott néhányszor meglocsolni, és nyáron is extra odafigyelést igényel. A kertünkben a földben lakó növényeknek csepegteő csővel oldottuk meg a locsolást, ezért a kerítésen senyvedő szamócák sajnos hátrányos helyzetben vanak. A cipőtárolókat először rögzítsétek. Nekünk túl alacsony a kerítésünk, így egy karót szúrtunk a földbe és arra került a tároló. A karót a kerítéshez is kikötöttem, mert biztonságosabbnak tűnt. Csak a kihelyezett, rögzített tárolót töltsétek meg földdel, mert utólag nehéz, vagyis szinte lehetetlen lesz emelgetni és ha meglocsoljátok akkor még sokkal súlyosabb lesz. Az egyik tárolónk 2 év után feladta a szolgálatot, de a másik köszöni jól van még a 4. évében is.
Én eléggé utálom a gumiabroncs, mint virágtartó alkalmazását, de ezen a képen, amit az interneten találtam, a fehérre alapozott és virágokkal kifestett abroncsok, szamócákkal beültetve, kimondottan tetszenek.
Gyertek kis kertészek a Szamóca Kiskertész Klubba, ültessünk együtt szamócát, ágyásba, kaspóba, cserépbe, zsákba, zsebbe, konzerv dobozba, vödörbe, raklapba, kerítésbe, gumiabroncsba, MINDENHOVA.
Amennyiben tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel, és kövessd Szamócát a Facebookon. vagy iratkozz fel hírlevelünkre.
Osszátok meg velünk kertészkedős tapasztalataitokat, képeiket a saját kézzel nevelt növényekről, hogy követendő példát mutassatok kortársaitoknak, a SZAMÓCA KISKERTÉSZ CSOPORTBAN.
Várjuk képeiteket, kérdéseiteket. A kérdésekre igyekszünk mihamarabb válaszolni.
Jó kertészkedést! Szamóca
Gyerekeknek, felnötteknek kertészkedős termékek a Szamóca Boltban.
Hírlevélre feliratkozás:
FÖLD napjára veteményest!
A három nővér
Piros és szív alakú, Bálint napra
Kísérletek gyerekeknek: virághagymák
Itt a palántanevelés ideje
Tervezés ideje
Szerencsehozó növények
Játék levelekkel
Mazsola és Tádé tökháza
Tündérkert Föld napra
Ajándék Anyának
Szamóca újévi jókívánságai kis kertészeknek
10+1 mérgező növény a lakásunkban
Tulipánból paprika...
15 ötlet a csodás őszi élményekhez
Mese kertek, mesés kertek
Pillangószelídítés
Tücskök, békák, bogarak
Hársfaillat
Növények farsangja
10+1 növény gyerek kertészkedéshez
Mese a fán lakó lebegő növényekről
Gesztenyefigurák
Téli sátorozás a kertben
Ültess saját babsátrat!
Amerikából jöttek
Szamóca Kiskertész Klub a Füvészkertben
egyéni jelentkezőknek
Növényismeret, növényültetés, alkotás
Időpontok 2024
Színes ősz programsorozat
2024. október 12. szombat 10.00 és 11.15-től Színes levelek - festő növények
2024. október 26. szombat 10.00 és 11.15-től Színes Halloween- Boszorkányok növényei
2024. november 9. szombat 10.00 és 11.15-től Színes magok - Libás nap
2024. november 23. szombat 10.00 és 11.15-től Színes advent
Minden foglalkozásnak más tematikája lesz, más növényeket ültetünk!
Jegyek, bérletek vásárolhatóak a készlet erejéig.
A felnőttek belépőjegyet kell váltsanak a Füvészkertbe, a portán.
Foglalkozás helyszíne: Szamóca Kiskertész Tanoda, ELTE Füvészkert.
A programok változhatnak!