Kun néni kertje

Kun néni kertje

Valamikor régecskén volt, amikor a szomszédságunkban még emberhez méretezett kis házak sorakoztak, takaros kis kertekkel körülvéve. Ma már csak itt-ott maradt meg egy-egy ilyen kis oázis, a házikókat kertestől felfalta a nagyvárosiasodás épületrengetege. Sok helyütt még azt a kis udvart is, amelyet esetleg nem építettek be, lebetonozták, szerencsésebb esetben füvesítették.

Így, amikor a környéken sétálgatok, szívesen emlékezem régenvolt kertecskékre. S legfőképpen az egyik legedvesebbre, Kun néni kertjére.

Mesebeli kis hely volt az.

A ház előtt kis virágos ágyás, bőrlevéllel, madárhúrral, porcsinnal, pünkösdi szegfűvel szegélyezve, az ágyásokban szebbnél szebb rózsafajták, a legközepében a világ legszebb muskátlijával. A kapu közelében kis árkádra felfuttatott gyönyörű lila klemátisz, a kerítés mentén néhány tekintélyes tuja vigyázta a rendet, a sarokban egy tüneményes bodzafa.

A kaputól balra egy terebélyes körtefa fogadta a vendéget, valamivel tovább az elmaradhatatlan kajszi.

A ház teraszára pirosszirmú futórózsa nyúlt fel üdén, vidáman.

Aztán a ház mögötti részen jött a takaros kis veteményeskert, amely kora tavasztól késő őszig bőségesen ontotta a friss zöldséget, zöld salátát, retket, babot, borsót, káposztát, hagymát, paradicsomot, paprikát  és még mi minden jót, a kerítés menti málnás, egres- és ribiszkebokros pedig a friss és télire befőzhető illatos gyümölcsöt. Az árnyékban illatos gyöngyvirág.

Végül pedig, a kert legmehitteb sarkát a magasra nőtt cseresznyefa árnya és zamatos gyümölcse adta, ahová mi, a környék gyerekei sokszor voltunk meghívva: szüretelni, játszani, friss vizet inni a kerekes kútból, s végül megpihenni a kis kerti padon.

Ma is érzem az ott evett cseresznye ízét, a kert üde tavaszi, majd bódító, dohányvirágos nyári illatát az esték langymelegében, felidézem a szebbnél szebb muskátlikat a kis teraszon meg az ablakok párkányán és az őszi verőfényben színpompát öltő gyümölcsfákat... egy kis meghitt paradicsomkertet őrizve a lelkemben. (EKW)