Érdekességek a mimózáról
A mimóza egy nagyon érdekes növény, amit főleg annak tudhat be, hogy érintés hatására összehúzza levélkéit. Ezért is ragadt rá a szemérmes, vagy szégyellős kifejezés. Ez a dél-amerikában őshonos kis növény ugyanis a növényvilágban elég ritka tulajdonsággal rendelkezik, amit tudományos kifejezéssel tigmonasztiának hívunk; a növények fizikai inger hatására történő mozgása. Nem csak fizikai inger, de a szél, eső és a hirtelen hőmérséklet változás is előidézheti. Ezt a levélkék ízesülésénél található sajátos szöveti felépítésük teszi lehetővé, mely képes változtatni a sejten belüli turgor állapotát, aminek következtében azok káliumot és vizet adnak le, ezáltal megrövidülnek és így jön létre a mozgás, mely szabad szemmel is jól látható.
A szemérmes mimóza annyira nem is szerény, dél amerikában és ázsiában is annyira elterjedt, hogy inváziós fajnak számít. A pillangós virágúak családjába tartozik, mint a borsó, és olyan édes kis pom-pom szerű virágai vannak , mint az Acacia-nak, csak a mimózáé rózsaszínűek.
A mimóza nagyon meleg igényes, télen is 20°C körüli hőmérsékletet igényel. Bár a természetben aljnövényzetként nő, mégis a minél világosabb helyeket szereti. Nyáron nagyon gyorsan nő, akár kétszer is át lehet ültetni, bár a téli fényszegény időszakban ezt lehet hogy megsínyli, ezért a visszavágása is szóba jöhet. Elég vízigényes, heti kétszer vagy akár még többször is meg lehet locsolni a nyáron. A téli időszakban viszont nagyon ügyelni kell rá, hogy kiszáradjon a földje két öntözés között, és semmiképpen se kapjon hideg vizet. Tavasztól őszig tápoldatot is adhatunk neki.
Sikeres mimóza nevelést kívánok!
Amennyiben tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel, és kövessd Szamócát a Facebookon. vagy iratkozz fel hírlevelünkre.
Osszátok meg velünk kertészkedős tapasztalataitokat, képeiket a saját kézzel nevelt növényekről, hogy követendő példát mutassatok kortársaitoknak, a SZAMÓCA KISKERTÉSZ CSOPORTBAN.
Várjuk képeiteket, kérdéseiteket. A kérdésekre igyekszünk mihamarabb válaszolni.
Jó kertészkedést! Szamóca
Gyerekeknek, felnötteknek kertészkedős termékek a Szamóca Boltban.
Hírlevélre feliratkozás:

Körömvirág

3+1 tanács a kerti szegfű gondozásához

Minden amit a kaktuszok gondozásáról tudni érdemes

Jóbogyók és nem jóbogyók (mérgező és ehető bogyók)

Kell-e dió, fiú?

Eperfa

A természet kertjében

Virágzik a bodza

Olajág

Varázsolj virágos rétet!
![Napos tájak lakomája [3]](/img/transparent.png)
Napos tájak lakomája [3]

Ültessünk csicsókát
![Napos tájak lakomája [2]](/img/transparent.png)
Napos tájak lakomája [2]
![Napos tájak lakomája [1]](/img/transparent.png)
Napos tájak lakomája [1]

Szerencsehozó növény- "Csillagrúd"

"Húsevő" avagy rovaremésztő növények

Zöld spagetti- vesszőkaktusz

Érdekességek orchideákról kis kertészeknek

Orchideák

"Húsevők" vagyis rovaremésztő növények gondozása

Papaja nevelési tanácsok

Sivatagi felfedező kis kertészek
Szamóca Kiskertész Klub a Füvészkertben
egyéni jelentkezőknek
Növényismeret, növényültetés, alkotás
Időpontok 2025
Télen BELTÉRI foglalkozásokat tartunk, a Tankert melletti üvegházban!
2025. március 8.szombat 10.00 és 11.15 Kikelet kereső
2025. március 22.szombat 10.00 és 11.15 Csicseriborsó, bab, lencse...
2025. április 12. szombat 10.00 és 11.15 Nyuszik kedvence
2025. április 26. szombat 10.00 és 11.15 Virágos kincskereső
Minden foglalkozásnak más tematikája lesz, más növényeket ültetünk!
Jegyek, bérletek vásárolhatóak a készlet erejéig.
A foglalkozásra jegyet csak a résztvevő gyerekeknek kell venni. A gyereket kísérő felnőttek belépőjegyet kell váltsanak a Füvészkertbe, a portán, a pénztárban.
Foglalkozás helyszíne: Szamóca Kiskertész Tanoda, ELTE Füvészkert.
A programok változhatnak!