A természet kertjében

Jó nagyon, ha megadatik kertes házban lakni. Az ember csak kilép az ajtón, és ott a sok szín, zamat és illat, márha persze azelőtt szorgalmában beültette mindazt, amire szeme-szája vágyott.

A munka eredménye nem késlekedik, ha az ember kitartó és bizakodó.

Sokaknak azonban nem jut saját kertre... És akkor... Milyen szép is lenne, ha kis baráti közösségekbe tömörülve közösen művelhetnének egy-egy kertet, parkot, talpalatnyi földet...

De ha ez mégse jön össze, akkor ott a természet kertje, mindannyiunk örömére.

Emberi települések környékén kissé tépettebben, megviselten, sajnos.

De itt van, mindannyiunkért.

Árnyas fáival, virágot, gyümölcsöt hozó bokraival, illatos fűszereivel.

Amerre most a napokban járok, kissé távolabb a mi vidékünktől, a Mediterráneum déli részén fekvő Kréta szigetén a napfény és a tenger jegyében virul a természet.

Felkínálja savát-borsát: a virágzó zsályát, a legmostohább körülmények között illatozó édesköményt, a sziklák repedéseiből alácsorduló kapribogyót, a helyi borsikafű mézét, az olajfák susogását, a még kis zöld fügék nyári zamatának ígéretét.

Csak járjunk nyitott szemmel és lélekkel, akár otthon, akár a nagyvilágban: a természet kertje megadja mindazt, ami az élet...

Írjatok ti is, mit láttok jártatokban keltetekben: mivel gyönyörködtet, éltet mindannyiunkat a természet kertje, legyen az bárhol a nagyvilágban...