Szerencsehozó növény- "Csillagrúd"
Minden tájnak megvan a maga szerencséthozó növénye.
És nem is egy, de több is, hogy ne szükölködjünk az általuk hozandó sikerekben. Egy-egy ilyen növény, vagy annak egy bizonyos része világszerte ismertté vált az idők során, mint például a gránátalma, a négylevelű lóhere vagy a lencse. Se szeri se száma azonban a kevésbé ismert, csak helyileg használt és „ható” varázsnövényeknek is.
Egy ilyen csodálatos növény a Mediterráneumban élő „csillagrúd”, ahogy én magam nevezném, vagy hivatalosan szólva a tengerihagyma (Drimia).
Eledelként nem fogyasztható, viszont gyógy- és varázsnövényként hosszú múltra tekint vissza, dísznövényként pedig minden időkben megállja a helyét.
A forró nyári hőségben Kréta szigetére látogatók számára csupán a sziklás oldalakban szétszórt, vagy a szikkadt földdel egy színben elvegyülő óriás hagymája jelzi, hogy ott valamiféle élet lakozik.
Végre augusztus végén, szeptemberben megmozdul: szépen, lassan egy hosszú „rudat” fejleszt, vagyis a virágszárat, amelyen aztán rengeteg apró fehéres-krémszínű, rózsaszín erezetű apró csillagvirágot bont, ezzel búcsúzva a perzselő nyártól, s köszöntve az életet serkentő enyhe őszt.
S míg nálunk, a közép-európai mérsékelt égövben a növényvilág lassan nyugovóra tér, lent délen az enyhe, esőthozó ősz felébreszti az addig perzselő nyári hőségben alvó természetet.
A sziklás domboldalak telidestele „csillagrudakkal”. Később pedig nárciszok és tulipánok virágoznak ott, ahol egész nyáron úgy tűnt, semmi se nő.
A napfény termést érlel a tengeri hagyma rúdján, az eső szétszórja magvait, aztán lassan a szél letépi, elhordja a szárakat.
A hagyma ismét egymagában. De nem sokáig. Az átnedvesedett földből új életet szívva élénkzöld tőlevélrózsát bont, ez lévén az új életforma decemberben, az új évet várva. Szerencsét kívánva és remélve ássák ki és helyezik küszöbükre a helybéliek a frissen viruló óriáshagymát az új év hajnalán.
Kedves, szép szokás. Csak még azt tenném hozzá, hogy remélem, később visszaássák továbbélni az életet jelentő csodát.
http://greekflora.gr/el/flowers/0583/Drimia-numidica
írta: Erika
Amennyiben tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel, és kövessd Szamócát a Facebookon. vagy iratkozz fel hírlevelünkre.
Osszátok meg velünk kertészkedős tapasztalataitokat, képeiket a saját kézzel nevelt növényekről, hogy követendő példát mutassatok kortársaitoknak, a SZAMÓCA KISKERTÉSZ CSOPORTBAN.
Várjuk képeiteket, kérdéseiteket. A kérdésekre igyekszünk mihamarabb válaszolni.
Jó kertészkedést! Szamóca
Gyerekeknek, felnötteknek kertészkedős termékek a Szamóca Boltban.
Hírlevélre feliratkozás:

Körömvirág

3+1 tanács a kerti szegfű gondozásához

Minden amit a kaktuszok gondozásáról tudni érdemes

Jóbogyók és nem jóbogyók (mérgező és ehető bogyók)

Kell-e dió, fiú?

Eperfa

A természet kertjében

Virágzik a bodza

Olajág

Varázsolj virágos rétet!
![Napos tájak lakomája [3]](/img/transparent.png)
Napos tájak lakomája [3]

Ültessünk csicsókát
![Napos tájak lakomája [2]](/img/transparent.png)
Napos tájak lakomája [2]
![Napos tájak lakomája [1]](/img/transparent.png)
Napos tájak lakomája [1]

"Húsevő" avagy rovaremésztő növények

Zöld spagetti- vesszőkaktusz

Érdekességek orchideákról kis kertészeknek

Orchideák

"Húsevők" vagyis rovaremésztő növények gondozása

Papaja nevelési tanácsok

Sivatagi felfedező kis kertészek
Szamóca Kiskertész Klub a Füvészkertben
egyéni jelentkezőknek
Növényismeret, növényültetés, alkotás
Időpontok 2025
Télen BELTÉRI foglalkozásokat tartunk, a Tankert melletti üvegházban!
2025. március 8.szombat 10.00 és 11.15 Kikelet kereső
2025. március 22.szombat 10.00 és 11.15 Csicseriborsó, bab, lencse...
2025. április 12. szombat 10.00 és 11.15 Nyuszik kedvence
2025. április 26. szombat 10.00 és 11.15 Virágos kincskereső
Minden foglalkozásnak más tematikája lesz, más növényeket ültetünk!
Jegyek, bérletek vásárolhatóak a készlet erejéig.
A foglalkozásra jegyet csak a résztvevő gyerekeknek kell venni. A gyereket kísérő felnőttek belépőjegyet kell váltsanak a Füvészkertbe, a portán, a pénztárban.
Foglalkozás helyszíne: Szamóca Kiskertész Tanoda, ELTE Füvészkert.
A programok változhatnak!